
2016
25 nap Tokióban
Lality Áron előadása és kiállítása
2016. május 10. 16:00
Sziasztok! Lality Áron vagyok, MSC diplomámat 2016-ban védtem meg Tervező Építészmérnök szakon. Az Építészet mellett érdeklődéssel tölt el a fotográfia, szakmámból adódóan különösen az Épületfotográfia. Lucien Hervé (Elkán László) Le Corbusier épületfotósa valamint Balthazar Korab (Koráb Boldizsár) fotó munkái nagy hatással voltak rám.
Az élet úgy hozta, hogy lehetőségem nyílt arra, hogy eljussak Japánba. Fiatal építészként ezt nagy kalandnak gondoltam és úgy döntöttem belevágok, ennek már lassan három éve, de mikor fellapozom a fotókat, úgy vele az emlékeket is és olyan mintha tegnap lett volna. Talán azért szeretem annyira a fényképészetet, mert egyfajta időutazás.
Volt szerencsém feljutni Japán szent hegyére a Fudzsira, ami számos izgalmas dolgot rejtett magában. Utazásom során hatvan, többnyire modern épületet sikerült lefotóznom. Sok élménnyel gazdagodtam, melyek a szakmámat is segítették, előadásomban többek között ezeket az élményeket szeretném megosztani.
Célom mindig az volt, hogy egy bizonyos épület ereje, lelke átjöjjön a fotókon is.
Arigato!
![]() |
---|
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Ajánlott irodalom
Bognár Botond: Mai japán építészet. Budapest: Műszaki Kvk., 1979.
Lucien Hervé: Építészet és fénykép. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1968.
Klein Rudolf: Tadao Ando : az építész Kelet és Nyugat között :architect between East and West. Budapest : Pont, cop. 1995