top of page

Menedzselt Lengyelország

2012

Műszakis hallgatók a Bielsko-Biala-i Egyetemen

Csoportunk 2 hetet töltött el a lengyelországi University of Bielkso-Biala menedzsment tanszékén a Campus Hungary program keretében. Az úti cél kiválasztásánál fontos szempont volt számunkra, hogy a kiválasztott egyetem partnerkapcsolatban álljon a Debreceni Egyetemmel, kiválóan működő Erasmus programmal rendelkezzen, nyitott legyen az új lehetőségekre és ötletekre, illetve modern, jól felszerelt épületekkel, tantermekkel, laborokkal és könyvtárral felszerelt legyen. A tanulmányút célja a külföldi kapcsolatok kialakítása és szerzése mellett a hazai képzéshez szorosan kapcsolódó ismeretanyag elsajátítása volt. Ennek keretében minden nap előadásokon vettünk részt, ahol elméletben, gyakorlatban és vicces feladatokon keresztül tovább bővítettük menedzsment ismeretinket, melyeket a hazai képzésünk során is kiválóan alkalmazni tudtunk, illetve csoporttársainknak át tudtuk adni.  Mindemellett a szórakozásra is jutott időnk, bejártuk a környék híres városait, eljutottunk Krakkóba és Pszczyna-ba is, ahol a legfinomabb lengyel ételeket kóstolhattuk meg és a legszebb kastélyokat járhattuk be. Emellett az egyetemen lehetőségünk volt olyan kurzuson is részt venni, ahol a magyar és a lengyel kultúra összehasonlítása volt a téma. A lengyel diákokkal is számos közös programon vehettünk részt, akikkel még a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Összességében nagyon tartalmasan telt az ott töltött két hét, az ott szerzett élményeket a mai napig őrizzük.

2013. március 26.

bottom of page