top of page

"Szamárháton, sombreroban "

-élményeim a távoli Mexicoban-

2016

Tóth Xénia előadása

2016. március. 8.

¡Hola! Tóth Xénia Erzsébet vagyok, mechatronikai mérnök MSc hallgató, és az elmúlt fél évben a mexikói Monterreyben éltem az ISEP ösztöndíjnak köszönhetően.

 

Mexikóról nem tudunk túl sokat itt Európában, és ez a vadnyugati titokzatosság nagyon vonzott, mikor elhatároztam, hogy ott folytassam rövid időre tanulmányaimat. Erre szerencsére az ország egyik legjobb magánegyetemén, a Technológico de Monterrey-en került sor.

Megismertem ezt a teljesen más kultúrájú népet, amiben sokat segített a második, mexikói családom is, akik befogadtak otthonukba és életükbe. Könnyű volt beleszeretni ebbe a varázslatos országba, a végtelenül barátságos és vendégszerető emberekbe, a dallamos nyelvbe, és az ízletes, különleges ételeikbe.

Az oktatási módszer is különböző volt, ami eleinte nagy kihívást jelentett számomra, segített megtanulni, hogy hogyan dolgozzak hatékonyan csapatban, méghozzá különböző nemzetiségű és habitusú emberekkel. Több kisebb projektfeladatban részt vehettem, amikkel a folyamatos prezentálások során fejlődött az előadói -, valamint a problémamegoldó készségem is, így betekintést nyerhettem egy "amerikaiasodott" üzlet és csapatmunka- orientált szemléletmódba is. Mindezeknek köszönhetően tágult az érdeklődési köröm, valamint a szaknyelv tudásom is jelentősen gyarapodott.

Az ismeretlen helyzetek felfedezése közben sikerült szoros barátságokat kialakítani mind mexikóiakkal, mind más kultúrájú - szerte Európából, és Ázsiából származó- emberekkel, valamint a hozzáállásom is megváltozott, sokkal nyitottabbá és optimistábbá váltam az élet dolgait illetően. Az egyetemi tanulmányaimon kívül lehetőségem volt bejárni az ország különböző vadregényes tájait: úsztam óriási hullámokban, lovagoltam pusztaságban a kaktuszok között, pihentem piramisok tetején, jártam a dzsungel mélyén, tanítottak indiánul ebéd közben tücsköt majszolva, de mindezen helyzetekben közös volt az emberek végtelen szeretete, amivel fogadtak engem. Többek között ezeket az élményeket szeretném megosztani az előadásom során.

 

Szeretném megköszönni Áginak és Misinek, hogy lehetőséget biztosítanak arra, hogy másokkal is megoszthassam az élményeimet! ¡Muchas gracias!

12795563_10205377217181676_7482240467542429604_n
12788620_10205377265222877_1102157753_o

Az előadóról

Tóth Xénia

Msc. Mechatronikai mérnökhallgató

DEENK Műszaki Könyvtára

4028 Debrecen

Ótemető u. 2-4

(52) 415-155 / 61980

Kövess minket!

  • Black Facebook Icon
  • Black YouTube Icon
  • Black Pinterest Icon

© 2015 by Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára

bottom of page