Hajimemaste!

vatasi wa sze-me-su pe-ta- to o mosimaszu.

Helló! A nevem Szemes Péter, Japánból jöttem mesterségem címere: mérnök-kommunikátor.

 

Anno, a '80-as évek derekán Óbudán, a Selmeci utcában lévő fapados moziban megtekintett Star-Wars mozi automata-beszélő karaktereinek hatására döntöttem el, hogy a robotika érdekel. Modellvasút-ZX Spektrum-Irányítástexhnikai Szakközép-IBM XT-AT röppályán jutottam egy "majdnem" (értsd: Mű-) Egyetem Fizika épületének egyik kisszobájába, ahol Korondi Péter Tanár Úr, rövid bemutatkozásom után, csak annyit kérdezett, hogy (1) "Akarok-e PhD-t csinálni?", (2) "Akarok-e Japánba menni?". Nekem mind a két opció tetszett, ezért az (angyal-) szárnyai alatt a Gépészmérnöki Diploma megszerzése után a Tokió Egyetemen, Hideki Hashimoto Professzor laborjában kötöttem ki, egy borús őszi napon, valamikor az előző évezredben.

 

Aki dudás akar lenni/Pokolra kell annak menni/Ottan kell azt megtanulni,/Hogyan kell a dudát fújni." kulturális antropológiai analógiával élve jelentem, amit tudtam - láttam, megtapasztaltam és hazahoztam. Azóta Óbudáról elköltözve egy "család-barátabb" városba és lehetőséget kapva egy "valódi" egyetemen, élem az életem: oktatok, kutatok, gyereket és hallgatókat nevelek és kutatási pályázatokat írok (amit én a "contemporary" sci-fi irodalom egy neoklasszikus irányának tekintek).

 

Köszönöm Áginak és Misinek, hogy lehetőségem nyílt, hogy röviden bemutatni, hogy milyen volt kint az életem Japánban és milyen jellemformáló hatások értek, amitől úgy érzem, hogy teljesebb emberi lénnyé váltam.
Banzai!